Kormi egyszer csak megjelent a kertben, koromfekete volt, mint minden rendes macska. A teraszomon jelent meg, és nem a kert melletti vadonban. Idegesen nyávogott, és volt egy fehér pamacs a nyakán. Szőre csimbókokban lógott, le volt fogyva.
Nem akartam több macskát befogadni a már meglévő kilenc macskám miatt, de adtam neki enni, gondoltam, akkor elmegy. Pár nap múlva odaállt az ajtóm elé, és még idegesebben, hangosabban, megállás nélkül nyávogni kezdett. Viszont üvegajtóm van, és nem értettem, miért nem üldözték el a többiek. Ő tovább csinálta, nem tudtam elfordulni, mert láttam belülről. Kint, de valójában a nappalimban nyàvogott. Csodálkoztam, hogy a többi macska miért nem üldözi el, helyette dermedten bámulták. Rosszul nézett ki, és erőszakos is volt.
Kimentem, megsimogattam. Valamiért belenéztem a szájába, pedig nem szoktam macskák szájába nézni. Merő vér volt a szája, lilásbarnás, na, gondoltam, ezért nem tudja nyalni magát, mert fáj a szája. Bevittem a fürdőszobába, sírni kezdtem, és hívtam a Kedvenc Állatorvosomat. Ő azt mondta, vagy leukémiás vagy Aids-es a macska, vagy mindkettő. Ugye nem engedtem össze a többi macskámmal, kérdezte, azt hazudtam, nem. Közölte, hogy azonnal el kell altatni. Simogattam, és sírva bevittem a Kedvenc Állatorvosomhoz.
Leteszteltük, tényleg leukós volt.
Nyomorult egy macska, mondta, tízezer volt a teszt, ő elaltatja hétezerötért, tizennyolcezerötből megvan az egész. Rohadó szájjal sosem lesz boldog macska, csimbókokban hullani a szőre állandóan. Az emberi nagyság jele, ha el tudom altatni. De dorombol, mondtam. Minden macska dorombol, nem számít, hogy a többi kilenc macskám elkapja ezt a betegséget, és vége? De be vannak oltva leukó ellen is évek óta, feleltem, minek az az oltás, ha nem azért, hogy megvédje őket?
A Kedvenc Állatorvosom szerint az oltás arra való, ha véletlenül találkozik egy leukémiás macskával egy nem leukémiás, akkor ne kapja el az oltást, de úgy nem hatékony, ha minden nap együtt esznek.
Nem tudom elaltatni, válaszoltam, különzárom. Keresek neki egy szerető gazdát, aki ápolja, ha megmarad. Senki nem fog egy leukémiás macskát rohadó szájjal befogadni, hülye vagyok? Szeretnék kérni egy vérvizsgálatot, közöltem. A fehérvérsejtszáma háromszor annyi, mint a normális, és hét értéke kiugróan magas. Húzzuk ki a fogait mondtam, mozog neki kettő, és fertőtlenítsük a száját, adjunk neki gyulladáscsökkentőt és szteroidot. Az emberi nagyság jele, ha el tudom altatni, ismételte a Kedvenc Állatorvosom, elbizonytalanodtam, ránéztem.
Bizonyítsam be, hogy képes vagyok rá.
Sírni kezdtem.
Nem tudom elaltatni. Van egy fehér pamacs a nyakán, és a fülében is vannak fehér szőrök. Az anyukám leukémiában halt meg, nem tudok egy leukémiás macskát elaltatni. Majd ha nem javul, addig viszont mindent megteszünk érte, és addig elbúcsúzom tőle, mondtam.
Hazavittem Kormit, és simogattam. Állandóan csak simogattam, megfürdettem, és kifésültem a szőrét. Vele aludtam minden nap, és bűntudat gyötört, hogy esetleg a többi macska elkapja a betegségét, ezért elutaztam Kormival Győrbe a nagyszüleimhez.
Ott megint megfürdettem, állandóan fésültem, féregtelenítettem, bolhairtót kapott. Győrben is elvittem egy állatorvoshoz, akit részletesen kikérdeztem. Azt mondta, a szteroid jó, szinten kell tartani, mer vannak jó és rossz időszakok. A lényeg, hogy stagnáljon az állapota, ne rosszabbodjon, de lehet, hogy csak időszakonként kell majd neki adni valamit. Néha órákon át beszéltem hozzá, játszani kezdett a színes műegérrel, és dorombolt. Félt minden zajtól, de hozzám ragaszkodott..
Miután visszatértem a kertes házamba, elkülönítettem Kormit a többi macskától. A fürdőszobában lakott egy ideig, ilyenkor én is sokat voltam a fürdőszobában. Berendeztem a zuhanyfülkét párnákkal,és ott simogattam. Aztán összeszedtem magamat, és visszavittem a Kedvenc Állatorvosomhoz. Ott azt mondták, sokkal jobb bőrben van a macska, mire ismét közöltem: nem fogom elaltatni, mert élni akar szerintem.
A Kedvenc Állatorvosom csóválta a fejét: sosem fog meggyógyulni, a szája rohadni fog, és nem lesz fényes a szőre, mert csak egy leukós macska. Sokkal olcsóbb, ha elaltatjuk, ingyen vállalja az eltemettetését. Altatása 7500 kedvezményes áron, csak nekem. Vannak fényes szőrű leukós macskák is, mondtam, dorombol, nem altatom el.
Utána olvastam, emberi szájsprayvel kezelik, és Betadint csöpögtetnek a rohadó szájú macskák szájsebére. Naponta 3-4-szer Tandum Verdével és Haelsettel fújtam, nyáladzott tőle, olyankor csúnyán nézett rám. Lassan elkezdett gyógyulni a rohadás, már nem vérzett és nem volt büdös. Naponta legalább harmincszor belenéztem a szájába, amit persze Kormi gyűlölt, de azért tűrte. Ne engedjem a többi macska közelébe, ígérjem meg. Jó, nem engedtem, mondtam, de akkora már együtt ettek. Nem értem, miért olyan drága a leukós kombi oltás. Azt olvastam, hogy immunerős, oltott macskáknak szinte lehetetlen elkapni. Elkezdtem a többi macskának még több immunerősítőket adni.
Kormi jól érezte magát, biztosra vettem, hogy a fehérvérsejtszáma lecsökkent. Minden nap doromboltattam, külön helyei voltak a lakásban, ahol simogattam, nem lehetett bárhol. Hetente váltogatta a dorombolós helyeit, és az újak nagyon kényelmetlenek volt számomra. De ha nem doromboltattam, rohamosan romlott az állapota, ezért kicsavarodott állapotban is simogattam, például egy elrejtett dobozban. A mamája nem szoptatta kiskorában, egyedül hagyta, nem volt hol aludnia. Nálam már biztonságban vagy, mondtam neki, én leszek a mamád. Élni akart, annyira élni. A szőre kifényesedett, és kicsit volt sebes a szája, ezért naponta már csak kétszer fújtam. Folyamatosan kapta az immunerősítőket.
Három hónap múlva elvittem megint a Kedvenc Állatorvoshoz, nézze meg, milyen jól van a rohadó szájú macskám, boldog, nézzük meg újra a vérképét. Vért vettek tőle, az állatorvos többször elismételte, nem helyesli, hogy a jövőben tervezem megfertőzni az összes macskámat. Már úgyis mindegy, nem?, kérdeztem. Nem, felelte.
Korminak nőtt a fehérvérsejtszáma, nem csökkent, pedig úgy tűnt, jobban van. A normális tizenkétezer helyett harminchatezer volt, míg három hónappal előtte csak harmincnégy.
Csalódottságot éreztem, sírni kezdtem, bár pár érték pozitív irányba változott. Életemben először azt éreztem, hogy utálom Kormit, minek vettem magamra ezt a terhet, ráadásul kiszolgáltatom ennek a többi macskámat is.
Kormi egyszercsak elkezdett nem enni, nem játszott, és nem fogott több egeret, pedig előtte naponta hármat fogott, amiből kettőt a többi macskának adott. Egész nap feküdt, és bámult maga elé. Nem értettem, mi a baja, de reméltem, elmúlik. Hiába akartam vele beszélgetni, nem állt szóba velem, megérezte, hogy féltem tőle a többi macskát. Hiába simogattam, egyáltalán nem dorombolt, sőt elhúzódott, arrább ment, a kedvenc játékait is hiába huzigáltam előtte, csak nézett rám fáradtan, mint aki feladta, feladta ezt az életet. Gondoltam, majd elmúlik, de nem múlt el, egész nap egy helyben, az emeleten gubbasztott, nem jött le, és nem csinált semmit, ami kétségbeejtő volt. Hiába vittem elé a kedvenc falatkáit, például nyers, leforrázott csirkemellkockákat, nem evett. Megérezte, hogy el akartam altatni, gondoltam róla, pedig lehetetlennek tűnt. Hiszen csak egy macska, nem érzi, mit gondolok, különben is, a viselkedésem nem változott irányába.
Aztán egyik éjjel vele álmodtam. Jézussal beszélgettem róla, és Jézus azt mondta, meg kell keresnem, nem mehet ez így tovább. Másnap felébredtem, és világossá vált, hogy én vagyok az oka mindennek, ha bocsánatot kérek tőle, talán menteni tudom a helyzetet.
Akkor már a kertben gubbasztott egy szekrény tetején, és nem jött be a házba. Elmondtam neki, hogy azt gondoltam, megfertőzi a többi macskát, és engedtem a Kedvenc Állatorvosom gondolatának, hogy jobb lenne, ha inkább nem lenne, mert azt mondták, felelőtlen vagyok, de most már meggondoltam magam, és megbántam, mert nekem fontosabb ő, mint a többi macska, és szeretném, ha élne, akkor is, ha megfertőzi a többieket, de egyen valamit, könyörgöm.
Kormi végighallgatta, amit mondtam, és továbbra is üveges szemekkel meredt rám, semmi hatása nem volt a szavaimnak. Elkezdtem utána olvasni az interneten, és mindenféle állatorvosokat hívogattam pánikszerűen, hogy mit szoktak adni az enni nem akaró macskáknak. Aztán arra gondoltam, oda kell visszavinnem, ahol elromlott a dolog, mégpedig a Kedvenc Állatorvosomhoz.
Már a váróban sírtam, és amikor megkérdezte, mit keresek itt, mondtam neki, tudom, hogy szerinte a Korminak meg kéne döglenie, de én nem így gondolom, és a Kormi azóta, amióta nála volt, nem eszik semmit, és letargiába zuhant, mert Ő meg akarja ölni.
Mondta, maradjak csöndben. Végül sorra kerültem, és bent ugyanezt elmondtam zokogva vagy üvöltve, váltogattam a kettőt. Bettinához küldött, aki okos, utolsó éves az Állatorvosi Egyetemen. Nála minden ott dolgozó nő nagyon jól néz ki. A Kedvenc Állatorvosomnak elmondtam, hogy többé nem engedem, hogy egy macskámat is hátravigyen, valamint nem érdekel, hogy szeretné-e, ha élne a Kormi, vagy sem, de ezt már üvöltöttem.
Én azt szeretném, ha élne, üvöltöttem, ha élne, érti? Ezen a ponton átpasszolt Bettinának. Közölte, nyugodjak le, neki most át kell mennie a műtőbe, de higgyem el, Bettina megoldja.
Kormi úgy tett közben, mintha ott sem lenne.
Bettina azt kérdezte, szeretnék-e mindent megtenni ezért a macskáért, teljesen mindegy, milyen betegsége van? Nevetett, azt mondta, ő szereti ezt a macskát, higgyem el, és az adatlapján a Kormi nevet egy nagy szívbe rajzolta. Beadott neki injekciókat, és hirtelen a macska mintha elektrosokkot kapna, feléledt. Azt mondta, habzsolni akar majd, de csak lassan engedjem neki, hogy egyen, mert lehet, hányni fog. Nézzem mindig, van-e rendesen széklete.
Hazaértünk, sírtam, Kormi zabálni akart, de csak lassan engedtem, összevissza járkálni kezdett. Pasztát is kapott, és háromnaponta injekciózták. Elkezdett velem játszani a kertben, és engedte, hogy doromboltassam. Fűszálakat huzigáltam előtte, régen is ez volt a kedvenc játéka, két hét múlva rákattant. Nagyon sok simogatás után dorombolni kezdett. Pár hét múlva mániákus egérfogó lett, de most nem a többi macskának adta, hanem minden éjjel kettőt felhozott nekem a hálószobába az ágyam alá, és felkeltett, hogy simogassam meg. Erről leszoktattam, hogy ott rohadjanak az egerek az ágyam alatt. Ezt követően már csak a földszintre hozta be. De ekkor is felkeltem hozzá, és mindig megdicsértem.
Két év után eltűnt mindenféle pirosság a szájából, olyan lett a szája, mint a többi macskának. Senkinek nem lett semmi baja. Korminak fényes a szőre, meghízott, szép, fekete bundája van. Azóta is azt játssza, hogy behozza az egeret, és őt meg kell etetni. A konyhában van egy külön tálja, mindig odaáll mellé és külön nyávog. Ha kimegyek a konyhába, nyávog. Neki külön be kell bizonyítani minden egyes nap, hogy szeretem, fontos neki, hogy egyénileg csak őt etessem, mert őt minden nap újra meg kell menteni.